5-10 százalékos energia-megtakarítást is hozhatnak az okos mérők

A nyugat-európai kísérleti projektek tapasztalatai szerint az okos mérőórák alkalmazásával a háztartások villamosenergia-fogyasztásukat akár 5-10 százalékkal is mérsékelhetik. Ez a költségek akár 3,5-5 százalékos lefaragását is jelentheti a fogyasztási szokásoktól függően.

A fogyasztói rezsicsökkentés kulcsa az, hogy a felhasználó felismerje, igenis képes alakítani a fogyasztási szokásain. Az okos mérőóra ugyanakkor nem csodaszer, de egy megfelelő eszköz arra, hogy a tudatos energiahasználatra fogékony háztartások csökkentsék fogyasztásukat, ezáltal mérsékelve költségeiket és környezeti lábnyomukat – vallják az Okos jövő Innovációs Klaszter szakértői.

„A megtakarítást nem mással érték el a fogyasztók, mint azzal, hogy az intelligens mérőórák által kijelzett fogyasztási és költségadatokhoz igazították energiahasználati szokásaikat. Ez alapvetően csak odafigyelés és hozzáállás kérdése. A mérőórák ehhez extra ösztönzőt biztosítottak” – mutat rá Bertalan Zsolt, az Okos Jövő Innovációs Klaszter elnöke, a MAVIR vezérigazgatója. Sok esetben a háztartások a tesztidőszak lejártát követően is ragaszkodtak az intelligens mérőórákhoz, ami az elnök szerint mindenképpen az okos mérőórák sikerét jelzi.

„Az adatok feldolgozása során kiderült, hogy a megtakarítás legnagyobb részét a csúcsidőszaki fogyasztás visszafogása generálta, de jelentős megtakarítást mutattak fel a háztartások a völgyidőszakban is” – emeli ki Bertalan Zsolt. Az intelligens energetikai megoldások kapcsán integrátori szerepet betöltő klaszter elnöke szerint ez a tendencia mindenképpen az okos energetikai megoldások felé tereli az iparágat.

Forrás: ZIP

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.