Elindult a Bridgestone óriásberuházása

Orbán Viktor miniszterelnök és Franco Annunziato, a Bridgestone Europe elnök-vezérigazgatója 2013. június 7-én, ünnepélyes keretek között helyezték el a Bridgestone új gyáregységének alapkövét a Tatabányai Ipari Parkban.

A cég tájékoztatása szerint az alapkőletételen ugyancsak részt vett Karato Kenji, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója, Tadamicsi Yamamoto, japán magyarországi nagykövete, Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, valamint Beke László, Környe polgármestere.

„A magyar kormány elkötelezettsége, a már meglévő pozitív tapasztalataink, illetve a helyben elérhető, kiváló szaktudás egyaránt hozzájárult a döntésünkhöz” – nyilatkozta Franco Annunziato.

Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár, a megállapodás aláírásakor hangsúlyozta: a megállapodás segít szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatokat Japánnal, illetve a keleti nyitási stratégia és a szövetségkötési verseny szempontjából is újabb sikerpont a magyar gazdaságnak.

Karato Kenji történelmi jelentőségűnek nevezte az együttműködési szerződést, és a beruházás elindulást, amelynek köszönhetően félezer új munkahely létesül Tatabányán. A beruházás nagyságrendjét mutatja, hogy a 11 hektáros területen fekvő új gyáregység négy éven belül várhatóan napi 18 ezer prémium minőségű gumiabroncsra – a jelenlegi 6500 darabos termelés közel háromszorosára – növeli a gyár kapacitását.

Az építkezéssel párhuzamosan már idén nyáron megkezdődik a munkavállalók toborzása is: az új gyáregységben 505 új munkahely betöltésére várják a jelentkezőket. Az új munkahelyek 15%-át csak felsőfokú végzettséggel lehet majd betölteni, a többire pedig szakmunkásokat és betanított munkaerőt is keresnek. Karato Kenji elmondta, hogy a munkaerő-közvetítésben aktív szerepet vállal a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ Tatabányai Kirendeltsége.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.