március 2013 hónap bejegyzései

Újra kell tanulnunk az energiacímkét?

Ha megkérdezik az utca (na jó, inkább a pláza) emberét, hogy szempont-e az energiatakarékosság, ha háztartási berendezést vesz, erre szinte már csak egy válasz van: igen. Sőt, a vásárlóknak már alig van más választásuk, hiszen a gyártók – a fogyasztók kegyeiért versengve – folyamatosan fejlesztik az egyre kisebb energiafogyasztású hűtőket, mosógépeket.

Annyira gyorsan, hogy sok termék egyszerűen „kinőtte” a kilencvenes években bevezetett energiacímke kategóriáit. Ráadásul az A energiaosztályban olyan tumultus alakult ki – ide tartozik az új gépek közel kilencven százaléka -, ami már nehezítette a kiigazodást a termékek között.

A címkézés tehát sikertörténet, de megérett a felülvizsgálatra.

2010-ben az Európai Unió rendeletekben szabályozta az új energiahatékonysági címkékre vonatkozó előírásokat. 2011 őszétől ha nem is forradalmi, de jelentős újdonságokra számíthatunk címkefronton. Nézzük, mik ezek.

Góleső hatékonyan
A 2012-es foci EB-t remélhetőleg sokan már az A+-os tévéjükön nézik, merthogy 2011 novemberétől a tévék is csak úgy kerülhetnek forgalomba, ha ott van rajtuk az energiacímke. Ez talán a leginkább régen várt újítás, hiszen a szórakozató elektronika egyre több háztartásban egyre nagyobb részt képvisel az áramszámlában.

Pozitív energiák
A+, A++ jelöléssel eddig csak a hűtőgépek, fagyasztók oldalán találkozhattunk. 2011 novemberétől viszont a mosógépek és a mosogatógépek legjobbjai is használhatják a + jelzéseket. Míg ezek a kategóriák korábban az A osztályon belül kaptak helyet, idéntől már önálló, teljes jogú, kategóriát jelent az A+, az A++ és az A+++, amit a címkén jól elkülönült, saját kis nyíllal jelölnek majd. Marad azonban a hétfokú skála így (néhány kivétellel) eltűnnek majd a legalsó – E, F és G – kategóriák.

A képek nyelvén
Szintén újítás, hogy a címkén eddig is feltűntetett egyéb paramétereket – például a zajszintet, a vízfelhasználást, vagy a TV átmérőjét – piktogramokkal jelölik majd, így egész Európában teljesen egységes, „nyelvsemleges” címkékkel találkozhatunk.
Ez elsősorban a gyártók és forgalmazók dolgát könnyíti majd meg, de talán a fogyasztók is egyszerűbben és gyorsabban eligazodnak a kis képeken. A jövőben tehát, ha a mondjuk egy görög állampolgár éppen Litvániában nézelődik egy elektronikai nagyáruházban, akkor ugyanazt látja, amit az otthoni boltokban megszokott.

A karácsonyi bevásárlást már az új címkék segítik
A gyártóknak, kereskedőknek 2011 novemberétől kötelező az új címkéket kihelyezni az újonnan forgalomba kerülő termékekre. Ami tehát már 2011 novembere előtt is boltban volt, arra érvényes a régi címke. Néhány gyártó azonban önkéntes alapon már az új címkeformátummal szállítja a berendezéseket. Lesz tehát idő az ismerkedésre, az újítások pedig segítik a könnyebb eligazodást a piacon.

label_regi_0
Így néz ki egy mosógép régi energiacímkéje, még A+ energiaosztály nélkül…

label_washers…és  ilyen az új, ahol a leghatékonyabb termékek önálló energiaosztályt kapnak
forrás: energiaklub.hu

Drágulás jön: EU szankciók a kínai napelemekre

Az Európai Bizottság 2013 március 5-ével elrendelte azon napelem modulok és az azok előállításához szükséges cellák és wafer-ek (szilícium ostya) importregisztrációját, melyek többségében, vagy egészben kínai gyártásból kerülnek az EU-ba. Az intézkedés várhatóan az EU-ba érkező kínai napelem import azonnali drasztikus visszaesését eredményezi.

A döntés az EU ProSun egyesülés kezdeményezésére indított vizsgálatnak része, mely az európai napelem iparág több mint 25%-át képviseli. Ennek során az EU az esetleges tiltott kínai kormányzati támogatásokat és a kínai termékek dömpingáron (előállítási ár alatt) való értékesítésének gyakorlatát vizsgálja. A vizsgálat eredményeként előzetes intézkedés a dömpingvámok bevezetéséről legkésőbb június 6-ig várható. Ebben az esetben várhatóan 90 napos visszamenőleges hatállyal kerül a vám kivetésre, melynek alapját a most elindított regisztráció képezné, és 5 évig marad érvényben.

2012-ben az Egyesült Államokban hasonló folyamat eredményeként bevezetett büntetővámmal sújtották a kínai importot. Ez végül összesen 24% és 250% közötti vám bevezetését jelentette gyártónként differenciáltan, azaz minden egyes gyártót külön vizsgáltak és büntettek.

A vizsgálatot kezdeményező EU ProSun szerint a kínai gyártók több, mint 80%-os részesedést szereztek az EU napelemes piacából, míg 2004-ben ez a szám 0% volt. Az EU Pro Sun szerint Kína így monopólium kiépítése felé haladt, ami sok európai gyártó és piaci szereplő számára tragikus hatásokat és hosszú távon a monopóliumból kifolyólag a magasabb árakat eredményez. A másik oldalt képviseli az EU napelem iparágon belül alakult Alliance for Affordable Solar Energy (Egyesülés a Megfizethető Szolár Energiáért) aki szerint az esetleges visszamenőleges vámkivetés EU jogba ütközik és a kiszámíthatatlan bizonytalansággal a piacnak jelentős károkat okoz.

A magyarországi árérzékeny piacon is jelentős piaci részesedést tudhatnak magukénak a kínai gyártók termékei, így várhatóan a hazai piacra is már rövid távon jelentős hatással lesz az intézkedés.

forrás: greenfo.hu

Követendő dán gázstop modell

Dániában 2013 elejétől nem engedélyezett az újépítésű ingatlanokba olaj- illetve gázfűtést telepíteni. 2016-tól a meglévő ingatlanok tulajdonosainak sem szabad új olaj és gázkazánt beépíteni, folyamatosan más fűtési módra kell átállniuk. Ehhez az állam támogatást nyújt.

A cél, hogy teljesen beszüntessék a gáz és olaj alapú fűtési rendszereket. Csak elektromos árammal vagy hőszivattyúval üzemeltethető fűtési rendszereket engedélyeznek a jövőben. Ezt a célt többek között további tengerparti szélerőművek kiépítésével, illetve a biogáz használatának támogatásával kívánják elérni.

A törekvések:
2020-ig a dán energiafelhasználás 35 %-nak megújuló forrásból kell származnia, manapság ez 24 % körüli érték.
Az áramfelhasználás felét szélerőművekkel kell fedezni.
A teljes átállást megújuló energiaforrásra 2050-ig kell elérni.

Dánia soha nem üzemeltetett atomreaktort. A 70-es évek olajkrízise után erőteljesen szénerőművek kiépítésére álltak rá. A szénerőműveket most folyamatosan leépítik, a helyükre lépnek a szélerőművek és a biogáz telepek.

forrás: passzivhaz-magazin.hu

2018-ig kedvezményes jövedéki adó az E85-ös bioüzemanyagon

Magyarországon továbbra is a benzinnél kisebb jövedéki adómértékkel forgalmazható az E85 jelű – 85 százalékban bioetanolt tartalmazó – üzemanyag. A jelenlegi gyakorlat Európai Bizottság által jóváhagyott folytatása a környezetkímélő meghajtások terjedésének, a bioüzemanyag használatának komoly ösztönzője lehet – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóanyagában.

Az uniós szabályozás szerint a kedvezményes adómérték megállapítása állami támogatásnak minősül, indokolatlan árelőnyt nem jelenthet, így annak alkalmazásához az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges. Magyarország eredményesen kérelmezte, hogy a jelenlegi gyakorlattal megegyezően az E85 bioüzemanyagot a benzinnél kisebb jövedéki adómértékkel lehessen forgalmazni 2018-ig.

Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve a közlekedés területén a megújuló energiaforrások alkalmazásának 10 százalékra növelését tűzte ki célul. Az elvárt eredmény a 2010-es évhez képest csaknem négyszeres bővülést jelentene.

A Kormány és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a stratégiai dokumentumokban is rögzített módon elkötelezett a megújuló energiaforrások alkalmazása mellett, kész meghozni az ehhez szükséges intézkedéseket. E területen fontos szerepet tölt be a bioüzemanyagok – köztük az E85 – alkalmazása.

forrás: zipmagazin.hu

Zöldebbek lettek a gazdagok

Egyre többen képesek kiszámolni ökológiai lábnyomukat, ismerik a környezetvédelemmel kapcsolatos logókat, jelöléseket − derült ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Társadalmi Egyesülések Szövetségének felméréséből. A „Láss Zölden!” kampány révén a fiatalabbak és a férfiak is jobban figyelnek a környezetükre, és a gazdagok sem annyira felelőtlenek most már.

A környezetvédelem tekintetében egy év nem tűnik nagy időnek, ám jelentős eredményeket érhetnek el megfelelő felvilágosító, oktató programokkal – derül ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Társadalmi Egyesülések Szövetségének (TESZ) felméréséből, amely a megye lakosainak környezettudatosságát vizsgálta.

A válaszok alapján 0-18-ig tartó skálán értékelték a nyilatkozókat abból a szempontból, hogy a megkérdezettek mennyire figyelnek a környezetükre. Az első megállapításokhoz képest meglepő változások következtek be. A zárófelmérés idejére a programban részt vevők 80 százaléka tisztába került azzal, hogy mi az ökológiai lábnyom. Vélhetően sokat segített, hogy a résztvevők megértették, érdekes, aktuális kérdésre kaphatunk választ néhány egyszerű számítással.

Jelentősen javult az eredmény, amikor azt vizsgálták, ki mennyire ismeri a környezetvédelemmel kapcsolatos jelöléseket, logókat. A teszt során már többségben voltak azok, akik mindegyikről tudták, mit jelent, holott tavaly nyáron még meglehetősen lesújtó volt az arány.

A nők valamivel környezettudatosabbak, mint a férfiak. Ezt mutatta az előfelmérés és ezt megerősítette a most megismételt kutatás is. Örvendetes viszont, hogy a későbbi vizsgálat szerint mindkét nem képviselői közül kevesebben tartoztak abba a körbe, amely 6 pontnál kevesebbet ért el, vagyis környezetvédelmi szempontból kifejezetten gyenge. Az a megállapítás, hogy a környezetvédelemre a 21 és 40 év közötti korosztály a legfogékonyabb, nem okozott különösebb meglepetést.

A jövedelmi viszonyok és a környezettudatosság tekintetében változást hozott a két felmérés között eltelt időszakban lezajlott kampány. Az első adatsor szerint a gazdagabbak (havi 250 ezer Ft/hó jövedelem) kevésbé figyeltek oda a környezetükre, mint a náluk valamivel szerényebben élők. A második kutatás szerint a magas jövedelműek komolyabban vették a témát. Úgy tűnt, esetükben nincs más akadálya a környezettudatos viselkedésnek, mint a hozzáállás megváltoztatása.

forrás: zipmagazin.hu

Pályázat a papírfelhasználás környezetbarátabbá tételéért

A 18 éve működő Humusz Szövetség (www.humusz.hu) hulladékcsökkentéssel foglalkozó civil szervezetek országos szövetsége. A szervezet célja, hogy az üzleti szférában is felhívja a figyelmet a környezetbarát működési gyakorlatokra. Számos olyan kis változtatásra van mód egy irodai környezetben is, amely nem csupán megtakarításokat eredményez, de a szervezet társadalmi felelősségvállalása részeként elősegíti a fenntarthatóbb működést – olvasható a Humusz közleményében.

Az irodai papírok terén egyfelől lehetőség van a felhasználás csökkentésére a nyomtatás ésszerűsítésével, továbbá a féloldalon már nyomott papírok újrahasználatával. A környezettudatosság további fokozására is lehetőség nyílik az újrahasznosított papírtermékek választásával, amelyek között – a közhiedelemmel ellentétben – már találhatóak kedvező árkategóriájú termékek is. A korábbi években hivatkozott problémákra, amelyek között gyakran a papír „piszkos” színe, illetve a rossznak mondott minőség szerepelt, ma már korszerű megoldásokat talált az ipar, és teljes mértékben versenyképes termékeket kínál.

Március 1. az Újrapapír Napja. Ennek jegyében indult az a cégek között meghirdetett verseny, amelyre 2013. március 31-ig lehet pályázni. A pályázatra jelentkezhetnek gazdálkodó szervezetek, vagy azok részlegei (osztályai, csoportjai, projektjei) az általuk végzett tevékenység típusától és méretétől függetlenül, de amelyek az elmúlt két év során sikereket értek el a papírfelhasználás csökkentésében.

A pályázat célja, hogy a Humusz Szövetség felhívja a figyelmet az irodai papírfelhasználás csökkentésének és az újrapapír használatának jelentőségére. A pályázatban a szervezők beszámolót várnak, amelyben az indulók bemutatják, hogy miként csökkentették a papírhasználatot, és hogyan sikerült népszerűsíteniük az újrapapír használatát saját irodájuk és munkatársaik körében. Lényeges szempont, hogy a dolgozók hogyan képesek együttműködni a közös cél érdekében.

A pályázat elbírálásánál a következő szempontok meghatározóak a vállalat méretével arányosan:

  • a felhasznált papír mennyiségének csökkenése,
  • a felhasznált újrapapír arányának növelése,
  • a bevont közösség nagyságát (az adott csoport, részleg teljes létszámához viszonyítva),
  • az alkalmazottak ösztönzésének módja a papírcsökkentésre,
  • a közösségi együttműködés sikeressége.

A legjobb beszámolók beküldői szemléletformáló ajándékcsomagot kapnak, továbbá a győztes csapat egy „nulla hulladék” szemléletformáló, zöld képzésen vehet részt.

Regisztráció a JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével, amelyet március 22-éig vár a Humusz Szövetség.
További információ: www.re-krea.hu


Forrás: zipmagazin.hu

RENEXPO® Central Europe – 7. Nemzetközi energetikai szakkiállítás

Időpont: 2013. április 25-27.
Helyszín: SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Központ, Budapest
Szervező: REECO Hungary Kft.
További információ: tel.: +36-1-213-4243; fax: +36-1-213-4248; e-mail: hungary@reeco.hu; web: www.renexpo-budapest.com

MSYS Kft. Környezetvédelmi Konferencia – 2013

Időpont: 2013. április 24-26.
Helyszín: Flamingó Wellness és Konferencia Hotel, Balatonfüred
Szervező: Imsys Kft.
További információ: Kisné Bors Anita tel.: +36-1-430-0015; fax: +36-1-437-0325; e-mail: kisne.bors.anita@imsys.hu; web: www.imsys.hu

RENEO – 1. Nemzetközi megújuló energia szakkiállítás

Időpont: 2013. április 10-14.
Helyszín: Hungexpo Budapesti Vásárközpont, Budapest
Szervező: Hungexpo Zrt.
További információ: tel.: 06-1-263-6534; fax: 06-1-263-6066; e-mail: hungarotherm@hungexpo.hu; web: http://hungarotherm.hu/

Megújuló energiák alkalmazásának fejlesztési irányai és lehetőségei Magyarországon

Időpont: 2013. április 10.
Helyszín: Hungexpo Budapesti Vásárközpont, Budapest

Szervező: Hungexpo Zrt., Magyar Épületgépészek Szövetsége

További információ: http://hungarotherm.hu/programok-konferencia

Energetikusok fóruma – korszerű közvilágítás

Az Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége szakmai rendezvényt szervez  Energetikusok fóruma – korszerű közvilágítás címmel.
Helyszín: Polgármesteri Hivatal Tatabánya, Nagy Tanácsterem
(2800 Tatabánya, Fő tér 6.)

A 2007 óta működő, jelenleg 20 tagot számláló Energia-Hatékony Önkormányzatok Szövetsége (EHÖSZ), a hatékony önkormányzati energiagazdálkodás magyarországi szervezésére és koordinálására, valamint az energiatudatos lakossági szemlélet alakítására, formálására létrehozott szervezet.
Az energiatakarékosság és hatékonyabb önkormányzati gazdálkodás mindannyiunk érdeke, nemzetgazdasági érdek.
Ennek elérése érdekében a Szövetség tevékenyen részt vesz a jó példák (best practices) ismertetésében és elterjesztésében.
Szakmai rendezvényünk alkalmat nyújt a Szövetség tevékenységének, tagjainak, partnereinek megismerésére, a fenti célok hatékonyabb elérése érdekében.

(tovább…)