augusztus 2010 hónap bejegyzései

Klíma konferencia: középpontban a megújuló energia és annak tárolása

2010. augusztus 31. kedd

A környezeti terhelés csökkentéséért többet lehetne tenni, mert az azt szolgáló technológia már rendelkezésre áll, sok helyütt csak a politikai akarat hiányzik – fogalmazták meg a Pekingben megrendezett 3. Klíma világkonferencián.

A 3. Klíma világkonferenciának a Maldív-szigetek mellett Magyarország volt a másik kiemelt vendége, s az esemény során a magyar-maldív tudományos együttműködés lehetősége is felmerült.

A fórumhoz kapcsolódó panelmegbeszéléseken megvitatták a megújuló energia termelésének, tárolásának és kutatásának kérdéseit – mondta Pekingben Steier József, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) esztergomi szervezetének elnöke, aki a vitán szakértőként volt jelen, míg a plenáris ülésen a “Globális klímaszabályozás a zöld Szahara koncepcióval” címmel tartott előadást.

“A kínaiak a legnagyobb szélturbina gyártók, de még nem igazán tudják kiszabályozni a hálózatot. Ezért nem csak komoly és előrehaladott kutatásokat folytatnak ezen a területen, de rendkívül nyitottak és érdeklődők is a téma lehetséges technológiai megoldásai iránt” – magyarázta a szakember.

Kínában 2,5 megawatt az a minimális teljesítmény, amivel bármilyen megújuló energiaparkot a hálózathoz lehet csatolni, míg Magyarországon az alsó határ 50 kilowatt, vagyis ötvenszeres a különbség – jegyezte meg Steier József, aki szerint új távlatok nyílhatnak a megújuló energia használata előtt, ha sikerrel járnak azok az általa is megszemlélt kínai kísérletek, amelyek eredményeként az elektromos hálózat vezérlése új eszközöket kap.

Steier Józsefet meghívták a Kínai Tudományos Akadémia Megújuló Energiák Intézetébe (IEE CAS), valamint a Kínai Energiakutató Intézetbe is. Utóbbiban működés közben látta az első kínai gyártású vanádium redox (VRB) akkumulátort, amely véleménye szerint a világ jelenleg legfejlettebb áramtároló rendszere. Az eredetileg kanadai fejlesztést és a hozzá tartozó világszabadalmakat a kínaiak megvásárolták, elhozták Kínába és további fejlesztésekkel, szabadalmakkal támasztották meg azt. “A VRB lokálisan telepíthető, s a végpontokon van fontos szerepe a kiszabályozásban” – jegyezte meg a magyar energetikai szakember, azzal, hogy a kínai termék lényegében elérkezett a gyakorlati, hálózati teszt szakaszába és vélhetően egy-két éven belül használhatóvá válik. Akkor 65-75 százalék közötti hatékonysággal lesz képes visszaadni a betárolt energiát.

A több mint ötszáz résztvevővel megrendezett konferencia vendége volt Mohamed Aslam a Maldív-szigetek minisztere, akihez hazájában a lakásépítés, a közlekedés és a környezetvédelem is tartozik. Elhangzott: a tizenkilenc szigetcsoportból álló indiai-óceáni állam kíván az első “carbon-neutral”, vagyis szén-dioxid-semleges állam lenni. Egyik megoldásra váró gondjuk a nagy környezetszennyezést előidéző közlekedés, hajóforgalom. Steier József felajánlotta szervezetének együttműködését a kérdés kutatásában és tanácsadásban, a közlekedés mellett a szél és napenergia tárolásának megoldásában, továbbá az energiafelhasználás hatékonyságának növelésében is. Mohamed Aslam készséget mutatott arra, hogy Steier József meghívására eljön az ETE 2011. februári magyarországi rendezvényére.

(forrás: MTI)